Birkás Erzsébet
BIRKÁS ERZSÉBET
Ha majd
Olyan században élek,
amelyben félelemben retteg
az elgyötört lélek.
Sok a munkanélküli,
nincstelen ember -
A könny mindennapos
rövidlátó szememben.
Úgy fáj, amikor kukából
embereket enni látok,
tudom, mindez
nem csak a ti hibátok!
Megtört, szomorú
emberi arcok,
kíméletlen ember-ember
elleni harcok.
Szeretnék a Földön
nyugalmat, békét –
az igaz szeretetben
soha nincsen mérték.
Féltőn ölelem
gyermekem, kis unokám;
óvlak – szeretett hazám!
Embertársaimnak
kívánok szebb jövőt,
tisztes megbecsülést,
hisz a földi élet
mulandó, ideje
igen kevés.
Ha majd egymást tisztelő
embereket látok,
ha majd embertársaitokra
nem szórtok átkot,
ha majd felemelitek
az ájultan földön fekvőt,
ha majd véditek
a folyót, s nem irtjátok az erdőt,
ha majd a szívetek mélye
az egész világon
végtelen szeretetet hordoz:
akkor, akkor leszek én
igazán boldog.
Kezed nyomát
Domonkos Béla 60. születésnapja alkalmából
Szobrász vagy, aki kőbe,
márványba, gránitba álmodja:
örömét, bánatát, az élet átélt,
s meglesett pillanatait.
Kezed nyomát szobraid őrzik,
jelentést visznek a jövőbe, amiből
az Emberiség tovább építkezik.
Életed holt-élő alakjai:
ma már az Egyetemes Művészet
termékeny magját képezik.
Mestereket őrizel szívedben,
példakép lettél immár Te is.
Az Ember utas csupán a Földön,
de amit alkot élete során,
maradandóvá lesz a világban,
s reméljük, a művészet mint eddig,
a Földön mindörökké létezik.
Visszaút nincs tovább
A lakótelep tízemeletes toronyházait
ragyogó fényével átöleli
a forró nyári Nap szikrázó,
bozontos-sugara.
A tágas játszótér homokozójának
öblös-ölében a hűs árnyat adó
széles-koronáju fák alatt,
a kisgyerekek boldogságtól
önfeledten játszadoznak.
Huncut, hosszú-kacajuk elnyomja
az Etele út hangos, rendszeres zaját,
a mentők szívbe-markoló,
visító szirénázó hangját.
A nagy homokozóban épülnek:
várak, hosszú föld-alatti alagutak.
Szállnak a hinták, foglaltak a csúszdák,
kút mellett a pancsolók,
árnyas-fák alatt a mászó-rudak.
Az Angyal-kertben boldog
minden kisgyerek,
élvezik a sok játékot,
s a gondtalan életet.
Itt totyog előttem Dávid Marcell,
– a kis unokám, aki egy
verebet kergetve csalóka mosoly ül
bársonyos-arcán.
7
Ezek a játszó apróságok lesznek
a jövő építő nemzedékei,
életek öröm-teli folytatása,
az utókor féltett kincsei.
Lelkicsatában
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
sebeim nem gyógyítod
hangod hárfájával,
szemed sugarával, szerelmed
tüzével.
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
nem érzem többé szereteted,
lüktető véred robaját ereidben,
öled végtelen mélységébe bújva
s nem hallom szíved dobbanását.
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
sebeim nem gyógyítod
hangod hárfájával,
szemed sugarával, szerelmed
tüzével.
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
nem érzem többé szereteted,
lüktető véred robaját ereidben,
öled végtelen mélységébe bújva
s nem hallom szíved dobbanását.
Zúgjatok!
zúgjatok!
- Etele úti fák!
Dús-lombú ágak alatt
hallani akarom végre,
- a Világ Békéért zúgó
harsonát.
Etele úti fák!
Etele úti fák!
Ti jó, és hű cimborák!
- koronáitokkal
szépítitek a Hazát.
Tudjátok egyáltalán,
hogy milyenné
vált mára,
- e cudar világ?!
Ezüst-felhő,
- amely bolyongva,
de büszkén jár
az égen.
Fénylő-csillag,
szikrázó-Nap,
lágy-fodrokat vető
nyugodt tenger,
a messzi föld-részen.
Ezüst hullámú óceán,
- melyet szemed
csillogó-tükrében
gyakran látok.
Nyugodt-folyó vagy,
erős, - akár a vas,
ébredő-hajnal,
- amely a szívedből
fakad.
Az, hogy honnan jöttél,
hogyan jutottál el idáig,
többé már nem kérdés.
Az, hogy célba értél,
a küzdelemtől sosem féltél,
döntő és lényeges.
A megtört múlt emlékeidben:
csendesen pihen.
Gyermekkori tartós feszültséged,
feloldozta az értelem.
Magabiztonsságod úgy virít,
mint kertben a virág.
Élj békességben, alkoss, írj,
a jövő nemzedéknek tovább.
Sorsod ellen soha ne lázadj,
fogadd el miként az
napról-napra alakul.
Nem csak a hangszeren, olykor
az életben is szakad a húr.
Hallgasd meg az öreg
bölcs intő szavát.
Ne lázadj, hagyd békén lelked, hogy
rövidke életed gördülni tudjon
a FÖLDI ÉLET göröngyös útjain:
tovább.
Bánat mellett az élni akarás:
a távoli jövőbe bölcsként,
igaz hittel visz tovább.
Soha ne feledd azt az utat,
amelyet végig jártál.
Gondolj vissza a rosszra,
őrizd a jót,
hogy célba találj.
Göröngyös élet
nyújthat még szépet,
hisz sokan megfürödtek
az út koszos porában.
Kemény az élet,
mindenki félhet;
a Jövő vasfogától,
ám küzdelmed eredménytelenül,
sohasem zárul.
Meglátott és megszeretett
Meglátott és megszeretett,
sokáig nem tudtam róla.
Szíve a vágytól fáklyaként
égett, izzott, akár a
vörös láng-csóva.
Langyos, estike illatú
nyári éjszakán amikor
kiültek arany fényükkel
a csillagok az égre,
lelkében:
piciny reménysugár ébredt,
s ígért új szerelmet
megsebzett szívére.
Meglátott és megszeretett,
sokáig nem tudtam róla.
Ajkáról nem értettem az
érthető szót, a rejtőzködő
titkos hívójelet.
Nem tudtam, hogy a Föld
gyűrött barázdáit járva,
évekkel ezelőtt is,
engem keresett.
Amikor rátalálok
Határtalannak tűnő rétre viszem,
selymes pázsit vadvirágai közé,
hogy megszelídítsem szerelemmel.
Sárga pitypangra, gyógyító kamillára,
vörösen izzó pipacsra fektetem,
hogy ráborulhassak miként a fény:
a szelíden merengő végtelen sík tájra.
Szeme csillogó tükrében gyönyörködöm,
ajka hűs forrásából iszom szerelmet
szomjúságomat mohón oltva.
bejárom mellkasának sűrű bozótjait,
táncoló bársony ujjaimmal, s karjának
boldog foglya maradok hallgatva:
az égbolton röpködő madarak boldog énekét
A hideg dermesztő,
akár a halál.
Törik a jég, reped,
utad:
rég megfordíthatatlan,
számodra visszaút,
nincs tovább.
A költő szabadsága
A költő ír,
mert írnia kell,
arcán, szívén:
nincs lepel.
A költő ír,
kinyílik akár a virág,
tudata, lelke:
sokszínű szirmokra száll.
A költő ír,
szelíden tárulkozik,
tapasztalatot fogalmaz,
őszinte, nem hazudik.
A költő ír,
tudatában a felnőtt gondolat:
szabadságra vár,
a szavak végén tudja jól,
tágul a határ.
A költő ír,
mert írnia kell,
arcán, szívén:
nincs lepel.
Bölcsesség születése
Akár a madarak a kinyílt
tavaszi föld felett, úgy
repülnek a meggyötört évek,
mialatt leszünk:
bölcs és kitartó
akaratú emberek.
Az alkony becsukja ablakát
Zúzmara ült a téli-ágra,
csillogó-fényben úszik
hófehér csipke-ruhája.
Gyöngyként szórja fényét
a téli-ég végtelen tengere,
zúg a szél, tombol,
mély haragot szór:
hideg szeme.
K is madár reszket
fészke mély-ölében,
éhes varjú dühöngve kárál
a vastag-hótakarón,
a diófa tövében.
Köszön az alkony,
ezüstszürke a táj,
elcsitul lassan a kert,
az utca, s pihenni tér:
a sok-sok madár.
A hóhullása
egyre szaporább,
azt kívánjuk,
ilyen sűrűn hulljon tovább!
Az alkony becsukja ablakát .
Fehér takaró alatt
aludni készül a táj.
Otthonok csillogó-fényeit
sötétség váltja fel.
Éber kutya hangos ugatása,
messziről hallik .
Fagyos éjszakában,
fáznak a fák,
tar-ágainak húrjain,
vadul, zúgón muzsikál.
Utókor féltett kincsei
A lakótelep tízemeletes toronyházait
ragyogó fényével átöleli
a forró nyári Nap szikrázó,
bozontos-sugara.
A tágas játszótér homokozójának
öblös-ölében a hűs árnyat adó
széles-koronáju fák alatt,
a kisgyerekek boldogságtól
önfeledten játszadoznak.
Huncut, hosszú-kacajuk elnyomja
az Etele út hangos, rendszeres zaját,
a mentők szívbe-markoló,
visító szirénázó hangját.
A nagy homokozóban épülnek:
várak, hosszú föld-alatti alagutak.
Szállnak a hinták, foglaltak a csúszdák,
kút mellett a pancsolók,
árnyas-fák alatt a mászó-rudak.
Az Angyal-kertben boldog
minden kisgyerek,
élvezik a sok játékot,
s a gondtalan életet.
Itt totyog előttem Dávid Marcell,
– a kis unokám, aki egy
verebet kergetve csalóka mosoly ül
bársonyos-arcán.
7
Ezek a játszó apróságok lesznek
a jövő építő nemzedékei,
életek öröm-teli folytatása,
az utókor féltett kincsei.
Lelkicsatában
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
sebeim nem gyógyítod
hangod hárfájával,
szemed sugarával, szerelmed
tüzével.
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
nem érzem többé szereteted,
lüktető véred robaját ereidben,
öled végtelen mélységébe bújva
s nem hallom szíved dobbanását.
Lelkicsatában
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
sebeim nem gyógyítod
hangod hárfájával,
szemed sugarával, szerelmed
tüzével.
Torkomban fojtó sóhajokkal,
feltörő, síró sikolyokkal
lelkem csatát vesztettem
elvérzik, ha:
nem érzem többé szereteted,
lüktető véred robaját ereidben,
öled végtelen mélységébe bújva
s nem hallom szíved dobbanását.
Isten szemében
Zúgjatok!
zúgjatok!
- Etele úti fák!
Dús-lombú ágak alatt
hallani akarom végre,
- a Világ Békéért zúgó
harsonát.
Etele úti fák!
Etele úti fák!
Ti jó, és hű cimborák!
- koronáitokkal
szépítitek a Hazát.
Tudjátok egyáltalán,
hogy milyenné
vált mára,
- e cudar világ?!
Tombolva nehezedik
Ránk,
a megvadult,
elfáradt jelen.
Emberek lelkében:
nagy a szomorúság,
s a félelem, küzdelem.
Szeretet helyett
mára,
- a rosszindulat,
a békétlenség az úr.
Vigasztaló tény,
- Isten szemében:
minden ember egyenlő,
- legyen az szegény,
vagy a nép kárán,
meggazdagodott úr.
Ránk,
a megvadult,
elfáradt jelen.
Emberek lelkében:
nagy a szomorúság,
s a félelem, küzdelem.
Szeretet helyett
mára,
- a rosszindulat,
a békétlenség az úr.
Vigasztaló tény,
- Isten szemében:
minden ember egyenlő,
- legyen az szegény,
vagy a nép kárán,
meggazdagodott úr.
Mi vagy Te nekem
Ezüst-felhő,
- amely bolyongva,
de büszkén jár
az égen.
Fénylő-csillag,
szikrázó-Nap,
lágy-fodrokat vető
nyugodt tenger,
a messzi föld-részen.
Ezüst hullámú óceán,
- melyet szemed
csillogó-tükrében
gyakran látok.
Nyugodt-folyó vagy,
erős, - akár a vas,
ébredő-hajnal,
- amely a szívedből
fakad.
Bejárhatatlan erdő vagy,
sziklás-hegy,
- amelyet megmászni
küzdelmes, nehéz,
az élet gyönyörű,
a nehézségek ellenére is,
nagyon szép.
Félek megperzsel, eléget,
- benned pedig kialszik,
a szerelem gyújtó-lángja,
- s itt maradok újra,
csöndes magányban.
Mi vagy Te nekem?
- Egy gyönyörű szerelem,
boldogság, remény,
- fénylő-csillag,
az ég végtelen mezején.
sziklás-hegy,
- amelyet megmászni
küzdelmes, nehéz,
az élet gyönyörű,
a nehézségek ellenére is,
nagyon szép.
Félek megperzsel, eléget,
- benned pedig kialszik,
a szerelem gyújtó-lángja,
- s itt maradok újra,
csöndes magányban.
Mi vagy Te nekem?
- Egy gyönyörű szerelem,
boldogság, remény,
- fénylő-csillag,
az ég végtelen mezején.
Alkoss, írj tovább
Az, hogy honnan jöttél,
hogyan jutottál el idáig,
többé már nem kérdés.
Az, hogy célba értél,
a küzdelemtől sosem féltél,
döntő és lényeges.
A megtört múlt emlékeidben:
csendesen pihen.
Gyermekkori tartós feszültséged,
feloldozta az értelem.
Magabiztonsságod úgy virít,
mint kertben a virág.
Élj békességben, alkoss, írj,
a jövő nemzedéknek tovább.
Ne lázadj!
Sorsod ellen soha ne lázadj,
fogadd el miként az
napról-napra alakul.
Nem csak a hangszeren, olykor
az életben is szakad a húr.
Hallgasd meg az öreg
bölcs intő szavát.
Ne lázadj, hagyd békén lelked, hogy
rövidke életed gördülni tudjon
a FÖLDI ÉLET göröngyös útjain:
tovább.
Bánat mellett az élni akarás:
a távoli jövőbe bölcsként,
igaz hittel visz tovább.
Soha ne feledd
Soha ne feledd azt az utat,
amelyet végig jártál.
Gondolj vissza a rosszra,
őrizd a jót,
hogy célba találj.
Göröngyös élet
nyújthat még szépet,
hisz sokan megfürödtek
az út koszos porában.
Kemény az élet,
mindenki félhet;
a Jövő vasfogától,
ám küzdelmed eredménytelenül,
sohasem zárul.
Meglátott és megszeretett
Meglátott és megszeretett,
sokáig nem tudtam róla.
Szíve a vágytól fáklyaként
égett, izzott, akár a
vörös láng-csóva.
Langyos, estike illatú
nyári éjszakán amikor
kiültek arany fényükkel
a csillagok az égre,
lelkében:
piciny reménysugár ébredt,
s ígért új szerelmet
megsebzett szívére.
Meglátott és megszeretett,
sokáig nem tudtam róla.
Ajkáról nem értettem az
érthető szót, a rejtőzködő
titkos hívójelet.
Nem tudtam, hogy a Föld
gyűrött barázdáit járva,
évekkel ezelőtt is,
engem keresett.
Ordít a lélek, remeg a völgy
Perzselő júliusi nyárban,
kegyetlen vad-világban,
vörösen folyik a fény, s a vér,
közeli Boszniában.
Vérben fürdik az utca köve.
Emberi hulla, – mi lesz vele?
Hosszú sorban tank dübörög,
ordít a lélek, remeg a völgy.
Ropog a puska, célba talált.
Kevesen hallják a szenvedők jaját.
Miért is hal meg sok kisgyerek!?
Az ENSZ katonái életet mentenek.
Dörren az ágyú, célba talált.
Halld meg ISTENEM a kérők szavát.
Életet oltanak, de milyen jogon?
Jézusom hozzád naponta imádkozom.
Adria mellett tombol a nyár.
Idős, fiatal békére vár.
Ragyog a Nap, fényben az ég,
E véres háború kérdezem:
– Vajon meddig tarthat még?
Perzselő júliusi nyárban,
kegyetlen vad-világban,
vörösen folyik a fény, s a vér,
közeli Boszniában.
Vérben fürdik az utca köve.
Emberi hulla, – mi lesz vele?
Hosszú sorban tank dübörög,
ordít a lélek, remeg a völgy.
Ropog a puska, célba talált.
Kevesen hallják a szenvedők jaját.
Miért is hal meg sok kisgyerek!?
Az ENSZ katonái életet mentenek.
Dörren az ágyú, célba talált.
Halld meg ISTENEM a kérők szavát.
Életet oltanak, de milyen jogon?
Jézusom hozzád naponta imádkozom.
Adria mellett tombol a nyár.
Idős, fiatal békére vár.
Ragyog a Nap, fényben az ég,
E véres háború kérdezem:
– Vajon meddig tarthat még?
Amikor rátalálok
Határtalannak tűnő rétre viszem,
selymes pázsit vadvirágai közé,
hogy megszelídítsem szerelemmel.
Sárga pitypangra, gyógyító kamillára,
vörösen izzó pipacsra fektetem,
hogy ráborulhassak miként a fény:
a szelíden merengő végtelen sík tájra.
Szeme csillogó tükrében gyönyörködöm,
ajka hűs forrásából iszom szerelmet
szomjúságomat mohón oltva.
bejárom mellkasának sűrű bozótjait,
táncoló bársony ujjaimmal, s karjának
boldog foglya maradok hallgatva:
az égbolton röpködő madarak boldog énekét
Minden voltál
(Emlékezés Szabó Lőrincre)
Költő voltál, s az maradtál újra,
hatalmas, az örök-világba jutva.
Nőfaló voltál, igaz szerető,
boldog, boldogtalan családapa,
akiben feszült az alkotó erő.
Az én anyám
Az én anyám:
fejkendős, törékeny angyal,
szemében csillag-fényű,
meleg sugarakkal.
Szívéből a szeretet,
mélyről virágzik,
tudja mikor? miért?
mire vágyik.
Földön él Ő,
a realitások talaján,
ezért nagyon boldog,
töretlen életű,
az én Anyám.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
