Feketegyarmati Sándor
FEKETEGYARMATI SÁNDOR
Álomköz
Érden sétálva felnézek az égre, ahol felhők siklanak, hol arcokat formálva, fákat, virágokat, házakat rajzolva, mintegy hirdetve a mennybolt fenségét. Mélység és magasság, közötte meg mi, mosolyodom el. Itt állok a Molnár utca 6-os szám előtt, nézem az emléktáblát melyet 2005-ben a Városszépítő és Honismereti Egyesület, Érd-Óváros Szent Mihály Alapítványának köszönhetően került a ferencesek által alapított katolikus plébánia épület falára, melyet még Szapáry Péter idejében a XVII. század végén építettek.
Érd-Óváros nem Ófalu csengnek Ábel András szavai a fülembe, kezét vállamra teszi és sóhajtozva folytatja itt minden történelmi érték, Virág Benedek itt bandukolt le a Dunához, aztán Delinger János érdi plébánosnak, esperesnek asztalához ült verset írni. Harmat Béla által szerkesztett „Tiéd a táj” című antológiában 1984-ben olvashatták az érdiek Virág Benedek 1821-ben írt, Érd történelmi múltját összefoglaló versét. 1810-ben a budai tűzvészben Virág Benedeknek mindene elégett, így aztán barátainál húzódott meg, elsősorban Fejér megyei paptársai segítették, így kerülhetett Érdre is. Kereskényi Gyula esperesplébánosnak sokat köszönhettünk, Érd igazi hiteles helytörténeti írója volt, ezt a kis márvány táblát megérdemli. Aztán itt van Bogner Mária Margit vizitációs nővér síremlékül szolgáló bronzszobra melyet Domonkos Béla szobrász készített a Szent Mihály-templom északi homlokzatának kőkeretes befalazott kapuja előtt látható.
Csend, csend valami mámor sodor. Álmok, látomások, hallomások kavalkádja és Kovách Géza aradi történelem tanárom kvarcos hangját hallom: Az 1800-as években a felvilágosodás eszméi, arra sarkalták az értelmiséget, az írókat, a tudósokat, képzőművészeket, hogy a szomszédos népek kultúráját megismerjék. A budai oldalon a tabáni Arany Szarvas, az 1600-as évek végén betelepült nagy rác kolónia szellemi elitjének fellegvárává lett. Ebben a kávéházban született meg a modern szerb ábécé és irodalmi nyelv, itt szerkesztették az első szerb újságot. Magyar, szerb, horvát, szlovák meg a román irodalom és történetírás két nagysága Petru Maior és Samuel Micu-Klein is itt iszogatták a remek budai vörösbort, és átugrottak a szemben lévő házba Virág Benedekhez is beszélgetni, tanácsot kérni. Mindez azért is történhetet meg, mert az Egyetemi Nyomda román könyvek – főleg tankönyvek – kiadását is vállalta, ezért szükségük volt olyan román írástudókra, akit nyomdai korrektorként, a román könyveknek szinte lektoraként alkalmaztak.1809-ben Petru Maior Pest-Budán élt, könyvrevizorként 12 évet töltött itt és ekkor mélyen beleásta magát a történelembe és lett a dáko-román elmélet egyik kezdeményezője, aki szívesen kereste fel Virág Benedeket, hogy tőle a régmúlt eseményeinek kutatásával kapcsolatban tanácsot kérjen. Nyitva állt Virág Benedek lakása a szintén román Samuel Micu-Klein négynyelvű kéziratos szótár alkotója előtt is, aki szótárával írta be nevét a román művelődés történetébe. A szótár magyar anyagát lényegében Virág Benedek nézte át, s anélkül, hogy valaha a munkájáért bármiféle tiszteletdíjat kapott volna, hathatósan segítette a román nyelvészt szótára magyar szójegyzékének pontosabbá tételébe. Életének utolsó szakaszát Samuel Micu-Klein Budán korrektorként töltötte és 1806-ban Budán is hunyt el. Gheorghe Sincai 1807-ben kinevezték Budára az Egyetemi Nyomdához a román könyvek javítójának, aztán Budán, Kovachich Márton György, a felvilágosult szellemű történész könyvtárában kapott alkalmazást, aki anyagilag is támogatta kutatásait. A pesten tanuló román diákok pedig a mai Fővámtér sarkán Dotri bácsi kávéházába jártak, ott beszélték meg terveiket, álmaikat, vágyaikat. Ebben az időben német irodalmárok, franciák is kávézgattak a Váci utcai Koronában, amelyet 1815-től neveztek így. A kék égboltról bárányfelhők somolyognak le rám, gyaloglásom során a jelenből belebandukoltam a legendákba, a felvilágosodás korába, lefújtam a port életemnek egy részéről, tanáraim, nagyszüleim, az érdi Ábel András bizonyságul megmutatták újra az élet tanulságait. Valamennyi dolog, ami a Földön van, egy sincsen szüntelen való mozgás nélkül, mindig minden változik, ehhez a lelkesen újító nyüzsgéshez mindnyájan hozzájárulunk, sok esetben nem is tudjuk. Mennyivel élhetőbb, jobb, boldogabb, harmonikusabb lenne az életünk, ha ügyelnénk arra, hogy hamis, helytelen indulatok ne keletkezzenek bennünk. Érden lépten nyomon értékekbe botlunk, jó lenne összegyűjteni, amíg nem késő, hiszen egy igazi kincses bánya van itt előttünk, de nem akarjuk észrevenni. A XXI. század globalizáció hullámverése könyörtelenül mindent elmos, amit időben nem mentenek meg az érintettek, ebbe beleértem a szellemi örökséget is. Remek Érden élő emberek egész sorát ismertem meg, akik mozaikként épültek és épülnek be a város múltjába vagy éppen jelenébe. Ismernünk és tisztelnünk kell nevüket, tudnunk kell munkájukról, küzdelmeikről, mert csak így sikerül megtalálni valós helyünket, építeni, szépíteni környezetünket, tervezni jövőnket. Az idő sürget. Most kell lépnünk, a teljes feledés előtti órában, amíg
a valóságból nem lesz átértelmezett, megkozmetikázott és a tényből jócskán elrugaszkodott történet. A Kutyavár már csak rom, a köveit széthordták építkezésekhez, most összefirkálják köveit, kőbe épített emlékeinket becsüljük meg az utókor számára. A letűnt századok elképesztő csodái közben, mi emberek elképesztő tragédiákat is tudunk a saját nyakunkba zúdítani, úgy tűnik még mindig nem volt elég.
Érdről álmodtam és csodáltam a tiszta rendezett, harmonikusan kapcsolódó épületek sorát a természetbe környezetbe simuló úthálózatot, turisták csoportja hallgatta a Kutyavár történetét, Csuka Zoltán Emlékházat szerb, horvát, szlovén, csoportok keresik fel, a Minaretnél fényképek készülnek, Bogner Mária Margit szobrához zarándokok érkeznek, érdi borokat vásárolnak a pincesoron. Az Érdi Aréna előtt sorban állás van, mert külföldi csapattal játszanak kézilabdázóink. A termálfürdő teltházas, éppen most jött Ausztriából egy csoport hajón, nem győznek betelni az érdi szép hajókikötővel. A Szepes Gyula Művelődési Házban érdi író színdarabját adják elő, többségében érdi színészek. A Magyar Földrajzi Múzeum nagytermében konferencia melyre külföldi geográfusok érkeztek. Angliából politikusok érkeztek tanulmányútra, mert az érdi városházán gördülékenyen, harmóniába folynak a viták, és a város valamint az itt lakók érdekeit szem előtt tartva oldják meg a feladataikat a város vezetői és képviselői. Nemcsak a város utcái rendezettek, de az emberek közötti kommunikáció is mentes minden vulgáris kifejezéstől. Érden valóban érdemes élni, a turisták úgy búcsúznak, hogy jövőre újra találkozunk, hiszem hinni akarom ez az álom már épül a valóságban. Épül szépül, szépül épül s lám ha elindulunk ezen az úton egyre többen, akkor az álmok valóra válnak, s mikor felébredek örömmel teszem, mert a valóság még csodálatosabb lesz, s benne élni gyönyörűség, s ezt csak az tudja aki életét ebbe az érdi harmóniába éli.
1982. március idusa
A Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozat az
1930-as években Féja Géza: Viharsarok című könyvével indul,
majd az 1970-es években újraindulásakor a könyvsorozat mögé
rendelték a Szépirodalmi Könyvkiadót, és tiszteséges, elhivatott
hazájukat szerető író emberek társadalomképet rajzoltak meg a
korabeli magyar valóságról, magas színvonalon, és széles látókörűen.
1972-ben Kunszabó Ferenc: Sárköz című alkotásával gazdagodott
ez a szociográfiai könyvsorozat, ezt a könyvet 1989-ben
olvastam el, ugyanis akkor találkoztam először személyesen
Kunszabó Ferenccel. Érdparkvárosban a postán dolgoztam, ajánlott
levelet adott fel az író, szociográfus, franciasapka volt a fején,
arcán harcias forradalmi barázdák voltak sietősen jött és úgy is
távozott. Ez azt jelenti Érden lakik pörögtek gondolataim, szerettem
olvasni, mert mindig könnyedén indította útjára legelső sorait és
olyan érdeklődést felkeltve szőtte-fonta mondatait, hogy nem könynyű
szívvel tettem le könyvét, ha még nem olvastam végig. „– No
de hát, miért éppen a Sárközt? – kérdezte régi ismerősöm, ki
különben szögrül-végrül idevaló. – Miért ezt a tájat, mikor sem
gyermekkorod, sem életbe induló ifjúságod, nem kötődik, csak a
Dunántúlra sem? A kérdés őszinte volt: óvó és figyelmeztető. Ő
gyermekkorát ezen a tájon töltötte, ma is élő kapcsolata van vele,
de még sohasem kísérelt meg csak egyetlen elemző sort is papírra
vetni a Sárközről. Megnyugtatom: én már többször megkíséreltem
szűkebb pátriámról, a Nyírségről írni, de eddig még egyetlen
épkézláb mondat sem sikerült. Túl sok a béklyó. Az érzelembéklyó,
az emlék-béklyó, vagy hogyan nevezzem. Ezek szerint ő
szerényebb, én pedig szerencsétlenebb.” Így írt, a fenti sorai,
gondolom igazolják állításomat. Aztán többször is találkoztam vele,
elolvastam Gyarapodásunk története című könyvét amely kimondottan
Érdről szól, 1983-ban a Magvető Kiadónál, a Gyorsuló
idő könyvsorozat könyveként jelent meg. A 32. oldalon olvasható:
„Március van, 1982. március idusa, pénzünk még alig, de bősz
lakáskeresésben vagyunk. Pontosabban, csak vagyok.” Érden a
Béke tér 3/b-ből akartak elköltözni, ismerőseik minden lakást nagy
szerűnek találtak melyek a Lenin vagy az Engels utca környékén
voltak, a többiekről nem volt jó véleményük. Közben a harmadik
gyermeket várja a család és keresik a lakást, egy sornyi erről:
„Innen, szeptembertől visszatekintve már magamnak is hihetetlen,
hogy szinte minden napom, reggeltől estig a lakásszerzéssel telt.”
Parkvárosban sikerül vásárolni, egy olyan házat, melyen még kell
ezt azt csinálni, no de se baj, hiszen nagyszerű szakemberek vannak
Érden a következő sorok így szólnak: Legelső és legfontosabb
a szakemberek felhajtása. Érd központjában van egy hatalmas
tábla, rajta a különböző kisiparosok neve, címe, ábécébe szedve.
Ez nagyon okos kezdeményezés, csak csupán két baja van. Az
egyik, hogy a változásokat át kellene vezetni rajta, ez azonban a kisebb
hiba. A nagyobb, hogy e tábla alapján június elején hiába indul
el az ember, mert minden kisiparos dugig van munkával. Miért nem
jött februárban, uram? – kérdezte az egyik mester. Hamar kiderült
azonban, hogy nem egyedül a nagy nyári szezonról van szó. Az
iparosok legszívesebben ismerőshöz vagy az ismerős ismerőséhez
mennek el, mert ott látják biztosítottnak magukat. Mert ha egy
vadidegen a munka végeztével nem tud fizetni, mit tegyenek? A
ház elkészül, akik segítenek kiderül ismerősök, családtagok és
bizony az író is kiveszi részét a munkából.
A Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozat az
1930-as években Féja Géza: Viharsarok című könyvével indul,
majd az 1970-es években újraindulásakor a könyvsorozat mögé
rendelték a Szépirodalmi Könyvkiadót, és tiszteséges, elhivatott
hazájukat szerető író emberek társadalomképet rajzoltak meg a
korabeli magyar valóságról, magas színvonalon, és széles látókörűen.
1972-ben Kunszabó Ferenc: Sárköz című alkotásával gazdagodott
ez a szociográfiai könyvsorozat, ezt a könyvet 1989-ben
olvastam el, ugyanis akkor találkoztam először személyesen
Kunszabó Ferenccel. Érdparkvárosban a postán dolgoztam, ajánlott
levelet adott fel az író, szociográfus, franciasapka volt a fején,
arcán harcias forradalmi barázdák voltak sietősen jött és úgy is
távozott. Ez azt jelenti Érden lakik pörögtek gondolataim, szerettem
olvasni, mert mindig könnyedén indította útjára legelső sorait és
olyan érdeklődést felkeltve szőtte-fonta mondatait, hogy nem könynyű
szívvel tettem le könyvét, ha még nem olvastam végig. „– No
de hát, miért éppen a Sárközt? – kérdezte régi ismerősöm, ki
különben szögrül-végrül idevaló. – Miért ezt a tájat, mikor sem
gyermekkorod, sem életbe induló ifjúságod, nem kötődik, csak a
Dunántúlra sem? A kérdés őszinte volt: óvó és figyelmeztető. Ő
gyermekkorát ezen a tájon töltötte, ma is élő kapcsolata van vele,
de még sohasem kísérelt meg csak egyetlen elemző sort is papírra
vetni a Sárközről. Megnyugtatom: én már többször megkíséreltem
szűkebb pátriámról, a Nyírségről írni, de eddig még egyetlen
épkézláb mondat sem sikerült. Túl sok a béklyó. Az érzelembéklyó,
az emlék-béklyó, vagy hogyan nevezzem. Ezek szerint ő
szerényebb, én pedig szerencsétlenebb.” Így írt, a fenti sorai,
gondolom igazolják állításomat. Aztán többször is találkoztam vele,
elolvastam Gyarapodásunk története című könyvét amely kimondottan
Érdről szól, 1983-ban a Magvető Kiadónál, a Gyorsuló
idő könyvsorozat könyveként jelent meg. A 32. oldalon olvasható:
„Március van, 1982. március idusa, pénzünk még alig, de bősz
lakáskeresésben vagyunk. Pontosabban, csak vagyok.” Érden a
Béke tér 3/b-ből akartak elköltözni, ismerőseik minden lakást nagy
szerűnek találtak melyek a Lenin vagy az Engels utca környékén
voltak, a többiekről nem volt jó véleményük. Közben a harmadik
gyermeket várja a család és keresik a lakást, egy sornyi erről:
„Innen, szeptembertől visszatekintve már magamnak is hihetetlen,
hogy szinte minden napom, reggeltől estig a lakásszerzéssel telt.”
Parkvárosban sikerül vásárolni, egy olyan házat, melyen még kell
ezt azt csinálni, no de se baj, hiszen nagyszerű szakemberek vannak
Érden a következő sorok így szólnak: Legelső és legfontosabb
a szakemberek felhajtása. Érd központjában van egy hatalmas
tábla, rajta a különböző kisiparosok neve, címe, ábécébe szedve.
Ez nagyon okos kezdeményezés, csak csupán két baja van. Az
egyik, hogy a változásokat át kellene vezetni rajta, ez azonban a kisebb
hiba. A nagyobb, hogy e tábla alapján június elején hiába indul
el az ember, mert minden kisiparos dugig van munkával. Miért nem
jött februárban, uram? – kérdezte az egyik mester. Hamar kiderült
azonban, hogy nem egyedül a nagy nyári szezonról van szó. Az
iparosok legszívesebben ismerőshöz vagy az ismerős ismerőséhez
mennek el, mert ott látják biztosítottnak magukat. Mert ha egy
vadidegen a munka végeztével nem tud fizetni, mit tegyenek? A
ház elkészül, akik segítenek kiderül ismerősök, családtagok és
bizony az író is kiveszi részét a munkából.
Az iratok rendezése a földhivatal az OTP ügyintézések újabb és
újabb feladatok elé állították a családot, kis ízelítő: „Azt például,
hogy mikor a Földhivatalban végre átadták az okmányt, s az OTPben
az illetékes mindent rendben lévőnek talált, akkor nem állította
ki a pénztárnak szóló utalványt, hanem közölte, hogy két hét múlva
jöjjek. Semmit sem kérdeztem, csak mosolyogtam alázatosan.
Ezen úgy meglepődött, hogy szükségesnek tartotta hozzátenni:
„…mert nagyon sok a dolgom…” Néha felkérték egy-egy ünnep alkalmával
és Érden ünnepi beszédet is mondott. Aztán 1987-ben
megjelent Bátor címmel szülővárosáról szóló könyve, Nyírbátorról
és az egész Nyírségről szól írása, mely így kezdődik: „A gyermekkoromban
meglakott helységek közül Bátor volt az egyetlen, melyiknek
hírét előbb hallottam, mint földjét tapostam volna.”
Kunszabó Ferenc 1932-ben született Nyírpazonyban februárban és
2008 februárjában hunyt el. Könyveit olvasva korhűen rajzolta meg
a társadalmat melyben élt, és Széchenyi Istvánt nagyon tisztelte,
mert két könyvet is írt róla és munkásságáról. Érden is élt alkotott
és még egy könyvet is szentelt Érdnek, köszönet érte, akárcsak a
valóságot hűen ábrázoló írásaiért is.
újabb feladatok elé állították a családot, kis ízelítő: „Azt például,
hogy mikor a Földhivatalban végre átadták az okmányt, s az OTPben
az illetékes mindent rendben lévőnek talált, akkor nem állította
ki a pénztárnak szóló utalványt, hanem közölte, hogy két hét múlva
jöjjek. Semmit sem kérdeztem, csak mosolyogtam alázatosan.
Ezen úgy meglepődött, hogy szükségesnek tartotta hozzátenni:
„…mert nagyon sok a dolgom…” Néha felkérték egy-egy ünnep alkalmával
és Érden ünnepi beszédet is mondott. Aztán 1987-ben
megjelent Bátor címmel szülővárosáról szóló könyve, Nyírbátorról
és az egész Nyírségről szól írása, mely így kezdődik: „A gyermekkoromban
meglakott helységek közül Bátor volt az egyetlen, melyiknek
hírét előbb hallottam, mint földjét tapostam volna.”
Kunszabó Ferenc 1932-ben született Nyírpazonyban februárban és
2008 februárjában hunyt el. Könyveit olvasva korhűen rajzolta meg
a társadalmat melyben élt, és Széchenyi Istvánt nagyon tisztelte,
mert két könyvet is írt róla és munkásságáról. Érden is élt alkotott
és még egy könyvet is szentelt Érdnek, köszönet érte, akárcsak a
valóságot hűen ábrázoló írásaiért is.
Az Arany János domb
Ábel András bácsi széles mosollyal fogadott mindig mikor becsöngettem hozzá, kezet fogtunk, aztán időpontot egyeztettem vele, hogy a gyalogtúrázó csoportnak mikor és hol mesél Szapáryról és Hamzsabégről, Bogner Mária Margit vizitációsnővérről, Érd Óváros történetéről, legendáiról. Általában siettem mindig, néha előfordult, hogy több időt szántam az utcán való beszélgetésre, be a házába nagyon ritkán mentem. Egyik alkalommal estefelé csöngettem András bácsihoz, kissé szégyeltem is magam, de ő örömmel invitált a házába, amit ezúttal elfogadtam. Az udvaron haladva néztük a lenyugvó Napot és a felkelő Holdat, és mindketten Szapáryra gondoltunk. Majd szemembe nézve mondta: "Szeretem Érdet. Itt minden meg van, itt a Duna, a táj lenyűgöző, dimbes-dombos, iszom ezt a gyógyvizet.” Gondolom mikor Arany János itt járt, őt is beszippantotta a táj, meg a múlt regényes történelme. Itt írta meg a Keveháza hősi dalát, sétálgatott látta az
egész csata jelenetet, majd lehuppant a dombon kicsit megpihenni, meg gyönyörködni a látványban, így aztán azóta mi érdiek Arany János dombnak nevezzük azt a helyet, most már csak Arany dombnak, Fajkusz József fotót is készített róla.
Arra már nem emlékszem, hogy kerültünk a szobában és ültünk le, csak hallgattam András bácsit: „Felkészülten érkezett Érdre Arany János, előtte már elolvasta Kézai, Thuróczy és Kálti Márk krónikáit, ő nemcsak úgy irkafirkált. A költemény 1853-ban íródott.” Ittam magamba Ábel András szavait, s amint haza érkeztem, elővettem Arany János összes költeményeit tartalmazó könyvet, megkerestem
Keveháza című költeményét és egészen másként értelmeztem, András bácsi elbeszélése után. Magam előtt láttam a nagy hadat, a rengeteg elesettet, „Százhúsz ezer jó hún halott / S két annyi ellenség van ott; / Nem ellenség, mind vérrokon: / Vérök vegyest foly a fokon.” írja Arany János majd a második csata után a sereg ünnepel, a hunok hadának feltámadása hasonlít a völgybeli
szétszórt csontok feltámadásának metaforikusságára. „Harmadnap a hunok hada, / Mint új vihar, feltámada; / Harmadnapon kürtödbe fús z / Torda fia hős Bendegúz! / Zászlóidat a keleti / Szellő vígan lebegteti, / Hogy a turul repdes belé / Nyugot felé, nyugot felé!” Keveháza című költeményében megszólal a történelmi
események szakrális hite és aggodalma. Mivel a költemény 1853-ban íródott, ez 1849 után éppenséggel olyan jelentést is sugallhatott, hogy a magyar nemzet ugyanúgy feltámadhat még, mint hajdan a hunok hada. Igaz, hogy rejtve van a feltámadás témája, de szerintem meghatározó szerepe van a Keveházában.
Most hirtelen eszembe jut Feketegyarmat a kisalföldi falu, nagyanyámmal
hallgattuk az Orionton rádiót, és Básti Lajos elénk varázsolta Toldit: „Ha most feltámadna s eljönne közétek, / Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek. / Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát, / Parittyaköveit, öklelő kopjáját; / Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, / És, kit a csizmáján viselt ,sarkantyúját.”A
vággyal teli feltételes mód, itt is nyomon követhető, Arany János költői nyelvében. Nem csodálkozom azon, hogy Domonkos Béla szobrásznak legkedvesebb költője Arany János, és mindig minden alkalomkor mikor meglátogattam egy diákcsoporttal Arany János: Családi kör című verséből mindig elmondott néhány sort. Arany
János születése napján március másodikán búcsúzott el tőlünk, Domonkos Béla ennyire szerette a költőt és annak alkotásait, mi érdiek kezének munkáit a Magyar Földrajzi Múzeumba és a város közterein mindig tisztelettel és szeretettel csodáljuk és őrizzük meg a jövő nemzedéke számára.
Arany János költő, járt Érden, egy domb is el van róla nevezve, legenda, igaz, mesebeszéd vagy sem, a dombról fénykép is készült, úgyhogy nem mese ez, csupán rég volt, nagyon rég. Ábel András is elment, külön regényt lehetne írni arról, hogy mindig mindenért meg kellett küzdenie úgy a felülről mint az alulról egyaránt
támadó önzésekkel, támadásokkal, pedig ő csak Érdet szerette, ama kevesek közé tartozott, aki megpróbált mindent megmenteni, összegyűjteni ami Érdről és történelméről szól. Ábel András Érdnek és hazájának szerelmeseként marad meg emlékeimben, elfogadott és megszerettette velem Érdet, az alföldi partiumival, aki 23km-re lakott Arany János szülőföldjétől Nagyszalontától.
Keveháza című költeményét és egészen másként értelmeztem, András bácsi elbeszélése után. Magam előtt láttam a nagy hadat, a rengeteg elesettet, „Százhúsz ezer jó hún halott / S két annyi ellenség van ott; / Nem ellenség, mind vérrokon: / Vérök vegyest foly a fokon.” írja Arany János majd a második csata után a sereg ünnepel, a hunok hadának feltámadása hasonlít a völgybeli
szétszórt csontok feltámadásának metaforikusságára. „Harmadnap a hunok hada, / Mint új vihar, feltámada; / Harmadnapon kürtödbe fús z / Torda fia hős Bendegúz! / Zászlóidat a keleti / Szellő vígan lebegteti, / Hogy a turul repdes belé / Nyugot felé, nyugot felé!” Keveháza című költeményében megszólal a történelmi
események szakrális hite és aggodalma. Mivel a költemény 1853-ban íródott, ez 1849 után éppenséggel olyan jelentést is sugallhatott, hogy a magyar nemzet ugyanúgy feltámadhat még, mint hajdan a hunok hada. Igaz, hogy rejtve van a feltámadás témája, de szerintem meghatározó szerepe van a Keveházában.
Most hirtelen eszembe jut Feketegyarmat a kisalföldi falu, nagyanyámmal
hallgattuk az Orionton rádiót, és Básti Lajos elénk varázsolta Toldit: „Ha most feltámadna s eljönne közétek, / Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek. / Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát, / Parittyaköveit, öklelő kopjáját; / Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, / És, kit a csizmáján viselt ,sarkantyúját.”A
vággyal teli feltételes mód, itt is nyomon követhető, Arany János költői nyelvében. Nem csodálkozom azon, hogy Domonkos Béla szobrásznak legkedvesebb költője Arany János, és mindig minden alkalomkor mikor meglátogattam egy diákcsoporttal Arany János: Családi kör című verséből mindig elmondott néhány sort. Arany
János születése napján március másodikán búcsúzott el tőlünk, Domonkos Béla ennyire szerette a költőt és annak alkotásait, mi érdiek kezének munkáit a Magyar Földrajzi Múzeumba és a város közterein mindig tisztelettel és szeretettel csodáljuk és őrizzük meg a jövő nemzedéke számára.
Arany János költő, járt Érden, egy domb is el van róla nevezve, legenda, igaz, mesebeszéd vagy sem, a dombról fénykép is készült, úgyhogy nem mese ez, csupán rég volt, nagyon rég. Ábel András is elment, külön regényt lehetne írni arról, hogy mindig mindenért meg kellett küzdenie úgy a felülről mint az alulról egyaránt
támadó önzésekkel, támadásokkal, pedig ő csak Érdet szerette, ama kevesek közé tartozott, aki megpróbált mindent megmenteni, összegyűjteni ami Érdről és történelméről szól. Ábel András Érdnek és hazájának szerelmeseként marad meg emlékeimben, elfogadott és megszerettette velem Érdet, az alföldi partiumival, aki 23km-re lakott Arany János szülőföldjétől Nagyszalontától.
6
F
Érdligeti emlékek
F
Érdligeti emlékek
Minél inkább mondogatják, cirkalmazzák az erre hajlamosak, hogynÉrden nincsen semmi, én annál jobban érzem, hogy értékesebbnél, értékesebb felbecsülhetetlen eszmei, természeti, történelmi gazdagság vesz körül bennünket. Fájlalom, hogy az itt lakók többsége
csak a napi jólét hiányosságait veszik észre. Szeretném és örülnék annak ha végre ráébrednénk, hogyha mi az itt lakók nemtartjuk becsben Érd kincseit, nemzedékünk
nem tanítja meg a közvetlenül utánunk jövőknek az erkölcsi és esztétikai tisztaság
szerves egységének szeretetét, tovább vitelét, akkor igazuk lesz azoknak akik egyhangúan azt mondják egyre hangosabban Érden nincs semmi. Mennyi de mennyi minden van, és sok olyan amely még felfedezésre vár. Sokan azt hiszik csak Érd-Óvárost kell kutatni, feltárni, Ábel András ezért sokat tett, és ő sem tagadta, hogy vannak olyan rejtett szépségek, melyek az ő figyelmét is elkerülték. Érdligeten is járva-kelve lépten nyomon akarva-akaratlan
belebotlunk csodákba, legendákba, történetekbe. Érd nem a szülőföldem, de gazdagsága, igazi kincsestára mindig magával ragad, igen én csak egy patriumi jöttment vagyok, de sokszor úgy érzem mintha egy folyamatosan mesélő, élményekkel kikövezet úton, hetedhét világjáró utazó lennék és csak ámulok, hogy mindez Érd. A Magyar Földrajzi Múzeum kívül-belül kis ékszerdoboz és története sem prózai, dr. Balázs Dénes földrajztudós, világutazó és
múzeum alapítóra méltán lehetünk büszkék. Dr.Kubassek Jánosvmúzeumigazgató tovább álmodta, nem, nem álmodta, megvalósítottavés valósággá vált a gondolata, képzelete munkatársaivalvkézzel foghatóvá tette, amire sokan azt mondták lehetetlen.
szerves egységének szeretetét, tovább vitelét, akkor igazuk lesz azoknak akik egyhangúan azt mondják egyre hangosabban Érden nincs semmi. Mennyi de mennyi minden van, és sok olyan amely még felfedezésre vár. Sokan azt hiszik csak Érd-Óvárost kell kutatni, feltárni, Ábel András ezért sokat tett, és ő sem tagadta, hogy vannak olyan rejtett szépségek, melyek az ő figyelmét is elkerülték. Érdligeten is járva-kelve lépten nyomon akarva-akaratlan
belebotlunk csodákba, legendákba, történetekbe. Érd nem a szülőföldem, de gazdagsága, igazi kincsestára mindig magával ragad, igen én csak egy patriumi jöttment vagyok, de sokszor úgy érzem mintha egy folyamatosan mesélő, élményekkel kikövezet úton, hetedhét világjáró utazó lennék és csak ámulok, hogy mindez Érd. A Magyar Földrajzi Múzeum kívül-belül kis ékszerdoboz és története sem prózai, dr. Balázs Dénes földrajztudós, világutazó és
múzeum alapítóra méltán lehetünk büszkék. Dr.Kubassek Jánosvmúzeumigazgató tovább álmodta, nem, nem álmodta, megvalósítottavés valósággá vált a gondolata, képzelete munkatársaivalvkézzel foghatóvá tette, amire sokan azt mondták lehetetlen.
A Magyar Földrajzi Múzeum, mely Érden van, a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok kiadója és a 2005. évi 14. számának 74. oldalán Kovács Sándor: Molnár Gábor emlékhely Ajkán című írásában feleleveníti mostanra eléggé elfeledett a XX. század egyik legnépszerűbb
útleírás-íróját. Mivel Molnár Gábor, Brazíliában, majd Mongóliában is járt útjairól könyvek jelentek meg ezért Kovács Sándor a Magyar Földrajzi Múzeum munkatársaként kapcsolatot
teremtett az Ajkán létrehozott emlékhely munkatársaival.
Az írásban nincs megemlítve, hogy Molnár Gábor Érdligeten is élt és az édesanyját többször is meglátogatta feleségével Hegyi Margittal. Mind erről 2014-ben az Érdikum táborban szereztem tudomást, ahova Brunczvikné M. Ildikó és Brunczvik Attila az Érdikum alapítói hívtak meg segítőnek. Falusi Ferenc tősgyökeres érdi, aki szerintem a legnagyobb helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik, nagy támogatója volt az első Érdikum nyári tábornak amely 2014. június 23 és 27 között volt. Az Érdikum tábor résztvevőinek
megmutatta Érdligeten azt a házat ahol Molnár Gábor élt, aki a brazíliai útja során megvakult, és elmondása szerint így lett író, édesanyját többször felkereste, feleségével Hegyi Margittal Érdligeten. Molnár Gábor 1908.december 2-án Budapesten született
és 1980.október 29-én hunyt el, kérésére a Csingervölgyében lévő temetőben helyezték örök nyugalomra mivel itt Csingervölgyben a nagyszüleinél érezte legjobban magát. Gyermekkora szinte minden nyarát itt töltötte, ezért sokszor elmondta bár Budapesten született,
de inkább érzi Ajkát szülőföldjének a Csingervölgyében begyűjtött élményei miatt. Molnár Gábor íróról egy Dél-Amerikában élő darázsfajt is elneveztek 1930-ban a gyűjtése során ő talált rá erre az ismeretlen darázsra amit most Parascelio Molnarinak neveznek. 1978-ban mikor Mongóliában járt ott is egy fürkész darázs is viseli nevét a Ceraphron molnari Szabó, ezt Dr.Szabó János Barna parazitológussal fedeztek fel. Halála után Ajka díszpolgára lett, iskolát és könyvesboltot neveztek el róla Ajkán. Marton László szobrát Molnár Gáborról a róla elnevezett iskola előtt állították fel 1987-ben. Bálint József fafaragó alkotását Molnár Gábor íróról a Csingervölgyben a parkerdő bejáratánál 2018-ban leplezték le, és azóta az oda látogatókat tisztelettel fogadja.
Falusi Ferenc lokálpatrióta mondását az Ajka Városi TV hivatalos Youtube csatornáján az író felesége Hegyi Margit megerősíti, a beszélgetés vele 2017.12.01-én készült. Molnár Gábor felesége elmondása alapján éltek is Érdligeten és mikor Budapesten éltek utána az író édesanyját mentek látogatni Érdligetre. Legalább egy emléktábla lehetne az érdligeti házon ahol Molnár Gábor élt is, meg édesanyját meglátogatta.
Dr. Kubassek János a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója és munkatársa Kovács Sándor elmentek Érdligetre felkeresték azt a házat ahol élt Molnár Gábor író, de az éppen ott lakó nem engedélyezte egy emléktábla kihelyezését mindezt szájhagyomány útján
terjedő hallomásból tudom. Lehet, történt azóta változás, remélem eljön annak is az ideje, hogy egy emléktábla kihelyezése, inkább büszkeséget jelent az ott lakónak. Egy újabb emlék Érdligeten amár közismertek mellett.
útleírás-íróját. Mivel Molnár Gábor, Brazíliában, majd Mongóliában is járt útjairól könyvek jelentek meg ezért Kovács Sándor a Magyar Földrajzi Múzeum munkatársaként kapcsolatot
teremtett az Ajkán létrehozott emlékhely munkatársaival.
Az írásban nincs megemlítve, hogy Molnár Gábor Érdligeten is élt és az édesanyját többször is meglátogatta feleségével Hegyi Margittal. Mind erről 2014-ben az Érdikum táborban szereztem tudomást, ahova Brunczvikné M. Ildikó és Brunczvik Attila az Érdikum alapítói hívtak meg segítőnek. Falusi Ferenc tősgyökeres érdi, aki szerintem a legnagyobb helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik, nagy támogatója volt az első Érdikum nyári tábornak amely 2014. június 23 és 27 között volt. Az Érdikum tábor résztvevőinek
megmutatta Érdligeten azt a házat ahol Molnár Gábor élt, aki a brazíliai útja során megvakult, és elmondása szerint így lett író, édesanyját többször felkereste, feleségével Hegyi Margittal Érdligeten. Molnár Gábor 1908.december 2-án Budapesten született
és 1980.október 29-én hunyt el, kérésére a Csingervölgyében lévő temetőben helyezték örök nyugalomra mivel itt Csingervölgyben a nagyszüleinél érezte legjobban magát. Gyermekkora szinte minden nyarát itt töltötte, ezért sokszor elmondta bár Budapesten született,
de inkább érzi Ajkát szülőföldjének a Csingervölgyében begyűjtött élményei miatt. Molnár Gábor íróról egy Dél-Amerikában élő darázsfajt is elneveztek 1930-ban a gyűjtése során ő talált rá erre az ismeretlen darázsra amit most Parascelio Molnarinak neveznek. 1978-ban mikor Mongóliában járt ott is egy fürkész darázs is viseli nevét a Ceraphron molnari Szabó, ezt Dr.Szabó János Barna parazitológussal fedeztek fel. Halála után Ajka díszpolgára lett, iskolát és könyvesboltot neveztek el róla Ajkán. Marton László szobrát Molnár Gáborról a róla elnevezett iskola előtt állították fel 1987-ben. Bálint József fafaragó alkotását Molnár Gábor íróról a Csingervölgyben a parkerdő bejáratánál 2018-ban leplezték le, és azóta az oda látogatókat tisztelettel fogadja.
Falusi Ferenc lokálpatrióta mondását az Ajka Városi TV hivatalos Youtube csatornáján az író felesége Hegyi Margit megerősíti, a beszélgetés vele 2017.12.01-én készült. Molnár Gábor felesége elmondása alapján éltek is Érdligeten és mikor Budapesten éltek utána az író édesanyját mentek látogatni Érdligetre. Legalább egy emléktábla lehetne az érdligeti házon ahol Molnár Gábor élt is, meg édesanyját meglátogatta.
Dr. Kubassek János a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója és munkatársa Kovács Sándor elmentek Érdligetre felkeresték azt a házat ahol élt Molnár Gábor író, de az éppen ott lakó nem engedélyezte egy emléktábla kihelyezését mindezt szájhagyomány útján
terjedő hallomásból tudom. Lehet, történt azóta változás, remélem eljön annak is az ideje, hogy egy emléktábla kihelyezése, inkább büszkeséget jelent az ott lakónak. Egy újabb emlék Érdligeten amár közismertek mellett.
Érd irodalmi mozaik egyik darabja
A nagyzerindi művelődési házban hívta fel a jelenlévők figyelmét
Kányádi Sándor, hogy mindent be kell gyűjteni, népdalokat,
hagyományokat, legendákat, mondákat még a határ dűlő neveit is.
A jelenünket is rögzíteni kell, mert ami ma történt, az már holnap
történelem. Azért is beszélt hosszan erről, mert Csanádi János
tanárom a Körösköz vidékéről mindent próbált összegyűjteni és az
ő meghívására jött közénk a költő Kányádi Sándor. Most úgy
gondolom Csanádi János tanárom útját érdemes követni. Az igaz
én nem tősgyökeres érdi vagyok, de itt annyi érték hever a lábunk
előtt, hogy érdemes lehajolni értük. Csanádi János tanárom
mondta:” Szükség van az önkéntesekre, ránk, a szürke hétköznapokon
túl valamivel is többet akarókra, a környezetüknek és a
maguknak adósokra.” Ezért próbálok mindent lejegyzetelni, mert
hiszem és vallom egy közösség, egy település, egy város ettől csak
erősebbé válik, jobbá, remélem nemcsak tisztelni, becsülni és óvni,
de teremteni is próbál maradandó értékeket az, aki városában lépten
nyomon emléktáblákba botlik.
Fekete Lajos 1900.08.03-án Újnémeten Szilágy megyében született,
korai árvasága miatt hányatott gyermekkora volt,10 éves
korától a temesvári árvaház lakója. A középiskolát Temesváron
kezdte el és Budapesten fejezte be, majd a budapesti tudományegyetem
jogi karra iratkozott be. 1919-ben a magyar Vörös Hadsereg
tisztjeként esett román fogságba, s majd csak az onnan való
szabadulása után emigrált Jugoszláviába. Izgalmas érdekes élete
volt, egyébként az 1920-as években avantgarde költői csoporthoz
tartozott, költő, publicista, szerkesztő a Délbácska című lap irodalmi
rovatának szerkesztőjeként, részt vett a Becsei Helikon néven
ismert írótalálkozón és 1929-ben a délszláv állam hatóságai kiutasították
az országból, irodalmi tevékenysége miatt. Jugoszláviában
jelentek meg első írásai és könyvei. Jugoszláviából
Magyarországra jön, és 1938-tól Érdligeten él családjával együtt.
Jugoszláviai tartózkodása idején az újvidéki Délbácska című napilap,
a Vajdasági Írás és a Kalangya irodalmi folyóiratok munkatársa
volt. 1930-tól Budapesten a Nyugat, Kelet Népe, az Erdélyi
Helikon, a kolozsvári Pásztortűz, a Magyar Szemle, Új Idők, Pesti
Hírlap, Budapesti Hírlap, Népszava, Pester Lyoyd, a Prágai
Magyar Hírlap közölték írásait. 1934-ben Baumgarten-jutalomban
részesül.1945 után versei a budapesti Irodalmi Újságban, Csillagban,
Magyar Nemzetben, Népszavában, Élet és Irodalomban,
Kortársban, Jelenkorban, Somogyi Írásban, a szabadkai 7 Napban,
és az újvidéki Magyar Szóban jelentek meg. Tüskés Tibor így
jellemezte: Fekete Lajos (1900-1973) „Költő Bácskából,” aki a
Partiumban Újnémeten született, így Ady Endre földije volt.
Gyermekkorát a Szilágyságban tölti, később Székelykevén,
Lugoson, Temesváron végzi Iskoláit. Fekete Lajos: Vassal és
fohásszal című kötetéről ír Reményik Sándor és kiemeli, hogy:”
Eddig úgy éreztük, hogy a Jugoszláviából kinőtt magyar irodalom
nem éri el az erdélyi vagy szlovenszkói irodalom színvonalát.
Fekete Lajos legújabb kötetében immár kétségtelen elérte.”
Forgács Antal a következőket írja róla:”Nyugtalan és nyugtalanító
költő Fekete .”
Fekete Lajos: A bujdosó visszanéz című könyve 1971-ben jelent
meg, önéletrajzi jegyzetek ezek, melyet Szabadkán adtak ki Életjel
Miniatűrök 17.alcímmel sajtó alá rendezte Dévavári Zoltán, a fedőlapon
lévő arcképet F. Ribár Júlia készítette. Verseit olvasva csak
elképzelni tudom amint Fekete Lajos költő írja a sorokat, látja amint
hajnalodik, titkos jeleket adnak a madarak, keltegik a Napot Ő és a
madarak, a tölgyek, fenyők sóhaja, a diófák, hársak susmognak a
harmatos hajnal mámoros dallama száll a magasba, mindezt
érzékeli rímekbe rakja, rendezi és csak csodálja ezt az érdi szépséget
mely körülveszi. Harmat Béla által szerkesztett „Tiéd a táj”
című antológiában olvastam Fekete Lajos verset, aztán többször
vittem iskolásokat a Csuka Zoltán Emlékházba és Paulovits Erika
könyvtárosnő Fekete Lajos fotójára mutatott és beszélt munkásságáról,
valamint arról hogy Érden élt. Ugyancsak tőle kaptam ajándékba
Fekete V. Éva: „Egy kő röpül a kerítés mögül” című könyvet,
melyről Zsirai László : Belülről világítva című írásában értékel és
melyet a következőképpen fejez be:
”Valamennyi fontos körülményt megemlítve állít emléket az Érd
irodalmi életéhez immár örökké tartozó költőnek.” Mi érdiek,
értékeljük, bízom és hiszem hogy igen, hiszen az érdi irodalmi,
kulturális múltnak egyik értékes mozaikja Fekete Lajos költő.
Nevelési paradoxon
Az idő olyan sebességgel száguld, hogy a jelen rögtön – és néha
anélkül, hogy érzékelhetnénk – már múlttá is válik. A jövő viszont
szinte reánk tapad, az idő gyorsulása nem ad lehetőséget a
végbemenő változások átgondolására, értékelésére. Kezemben
tartom Gulyás Sándor: Cigánygyerekek hátrányai és esélyei című
könyvének, második kiadását, melyet a Tankönyvkiadó, Budapest,
1981-ben a pedagógia időszerű kérdései hazánkban sorozatában
adott ki. Belelapozom és olvasom az 1995.08.18-ai dedikálást, mely
így szól: ”Nincs nagyobb öröme a szerzőnek, mint ha valóban hasznosítják
gondolatait.” A párom elhatározta, hogy iskola kezdés előtt,
cigány származású elsősorban iskolát kezdő roma gyerekeknek,
tábort szervez, ahol mondhatnánk kis iskola előkészítést próbál
megvalósítani, játékosan tíz napig. Gulyás Sándor örömmel jött el
megnézni ezt a civil kezdeményezést, és mesélt a táborozó gyerekeknek,
játszott velük, valamint sikeresen meg is énekeltette őket.
Az ének a dalolás, a zene nagyon fontos a személyiség fejlődésében,
felszabadítja alelket, nyitottabbá teszi nemcsak a gyerekeket, de még a
felnőtteket is, mondta mosolyogva a tanár úr. Lelkesedve hallgatta páromat, aki elhatározta, hogy megpróbálja megbeszélni a szülőkkel, hogy
írassák óvodába gyermekeiket, mert ott tudna fejlődni a hiányos
szókincs, a gyenge beszédkészség, az óvodában lévő játékok
a kisgyermekekben potenciálisan meglévő képességeket
a felszínre hoznák és az iskolában nem azzal az óriási hátránnyal indulnának,
mint jelenleg. Így kezdődött párommal és velem az ismeretsége
Gulyás tanár úrnak, aztán mindig érdeklődött, hogyan haladunk,
négy éven keresztül párom szervezte minden augusztusban a tábort.
Gulyás Sándor tanár úr, is volt, hogy fél napos programban is
részt vállalt. Az óvodákban az óvónők szívesen, és örömmel fogadták
a gyerekeket, de pár hét után sok szülő arra kérte az óvónőket,
hogy olyan csoportban szeretné látni gyermekét, ahol
nincsenek cigány gyermekek. Akkor még nem volt kötelező az óvodába
járás, csak javallott.
Folyamatosan történnek változások, a nevelés iránti társadalmi
igény rohamos növekedése ellenére oktatási és nevelési intézményeink
is rászolgálnak a fejlődésre. Ha lassan is de történtek elmozdulások,
az állóvízbe dobott kavics ráébresztett mindenkit,
hogy eleget tehessenek a sokrétű és bonyolult feladatoknak,
melyeket a világban az ember nevelése támaszt, változtatásokra
van szükség. Az, hogy mire visszük az életben, attól függ, milyen
mértékben sikerül majd alkalmazkodnunk létfeltételeinkhez az
állandó és gyorsuló változásban lévő világban. Az iskolásokról, az
iskoláról mindig szívesen beszélgetett, nemhiába az ő szerkesztésében
jelent meg Félszáz év krónikája címmel az érdi Kőrösi
Csoma Sándor Általános Iskola 50 éves története. Kollégáiról
mindig elismeréssel beszélt, azt a munkát amit végeznek a legnagyobb
hivatástudattal lehet csak elvégezni, ezt mindig kihangsúlyozta
mikor pedagógusok kerültek szóba. Dr.Gulyás Sándor
Apáczai-díjas, Németh László díjas, Pest megyei Arany János
díjas, arany okleveles kiváló tanár volt. A szakmai tevékenysége
mellett tevékenyen részt vett egy sor közéleti, társadalmi programban,
sokszor szervezőként. A Teleki László Emlékérmet is megkapta,
és támogatták tizenharmadik könyvének kiadását is.
Mindenki kedvelte, nemcsak szerette a népdalokat, nótákat, de
gyűjtötte is őket, és nótáskönyvei is jelentek meg, melyben a szerzőket
is feltűntette. Madarász Katalin nóta és népdal énekesről, aki
már évtizedek óta Érden él, és mindenki mint előadóművészt,
énekesként ismer, Gulyás Sándor nótakönyvében mint szerző is
szerepel, az egyik ilyen nóta melyet ő írt: Nótaszóra de jó lehet sírni.
Emlékszem beszélgetéseink során, mindig arra buzdított, hogy nem
szabad feladni a céljainkat, hinni és bízni kell abban, és türelmesnek
kell lenni, mert a végén csak sikerül megoldani a magunk elé
kitűzött feladatot, vagy feladatokat. Sajnos 2016-ban eltávozott az
10
örök nótafüttyös mezőkre, és már csak magamban morfondírozhatok
és nem tehetek fel kérdéseket neki a nevelésről.
Tudom, imádta szülővárosát Békést, de Érdet is megszerette akárcsak
hivatását a tanítást a nevelést, az egy örökzöld téma volt számára.
Higgadtan, nyugodtan, nagy türelemmel érvelt az elméleti
nevelés helyett a gyakorlati nevelés híve volt. Mindig figyelemmel
hallgattam, dr.Gulyás Sándor tanár urat és tudom magamról, hogy
idealista vagyok. A nevelés az ifjúság életében fontos tényező.
Sokat gondolkodtam és szerintem a nevelés paradoxona abban áll,
hogy miközben társadalmi szerepének megfelelően a hosszú távú
legalább 15-20 vagy 30 év múlva érvényes viszonyokra kellene felkészíteni
a fiatalokat, nem fejlődik eléggé gyorsan a nevelés ahhoz,
hogy a jövő életviszonyai között sikerrel helytálló egyéniségeket
alakíthasson ki. Az átalakulások világában a merev nevelésnek ez
a paradoxona csakis az emberek és nevelési szervezetek tehetetlenségének
legyőzésével oldható fel. Dr. Gulyás Sándor tanár úr,
lehetséges írna egy könyvet, és megpróbálna meggyőzni, hogy
elfog jönni az az idő, amikor az ifjú nemzedéket fel tudjuk készíteni
a jövőre, ha már egyszer azt a célt tűztük ki magunk elé. Az idő túlságosan
felgyorsult, de talán egyszer beérjük, reméljük.
Gulyás tanár úrnak, aztán mindig érdeklődött, hogyan haladunk,
négy éven keresztül párom szervezte minden augusztusban a tábort.
Gulyás Sándor tanár úr, is volt, hogy fél napos programban is
részt vállalt. Az óvodákban az óvónők szívesen, és örömmel fogadták
a gyerekeket, de pár hét után sok szülő arra kérte az óvónőket,
hogy olyan csoportban szeretné látni gyermekét, ahol
nincsenek cigány gyermekek. Akkor még nem volt kötelező az óvodába
járás, csak javallott.
Folyamatosan történnek változások, a nevelés iránti társadalmi
igény rohamos növekedése ellenére oktatási és nevelési intézményeink
is rászolgálnak a fejlődésre. Ha lassan is de történtek elmozdulások,
az állóvízbe dobott kavics ráébresztett mindenkit,
hogy eleget tehessenek a sokrétű és bonyolult feladatoknak,
melyeket a világban az ember nevelése támaszt, változtatásokra
van szükség. Az, hogy mire visszük az életben, attól függ, milyen
mértékben sikerül majd alkalmazkodnunk létfeltételeinkhez az
állandó és gyorsuló változásban lévő világban. Az iskolásokról, az
iskoláról mindig szívesen beszélgetett, nemhiába az ő szerkesztésében
jelent meg Félszáz év krónikája címmel az érdi Kőrösi
Csoma Sándor Általános Iskola 50 éves története. Kollégáiról
mindig elismeréssel beszélt, azt a munkát amit végeznek a legnagyobb
hivatástudattal lehet csak elvégezni, ezt mindig kihangsúlyozta
mikor pedagógusok kerültek szóba. Dr.Gulyás Sándor
Apáczai-díjas, Németh László díjas, Pest megyei Arany János
díjas, arany okleveles kiváló tanár volt. A szakmai tevékenysége
mellett tevékenyen részt vett egy sor közéleti, társadalmi programban,
sokszor szervezőként. A Teleki László Emlékérmet is megkapta,
és támogatták tizenharmadik könyvének kiadását is.
Mindenki kedvelte, nemcsak szerette a népdalokat, nótákat, de
gyűjtötte is őket, és nótáskönyvei is jelentek meg, melyben a szerzőket
is feltűntette. Madarász Katalin nóta és népdal énekesről, aki
már évtizedek óta Érden él, és mindenki mint előadóművészt,
énekesként ismer, Gulyás Sándor nótakönyvében mint szerző is
szerepel, az egyik ilyen nóta melyet ő írt: Nótaszóra de jó lehet sírni.
Emlékszem beszélgetéseink során, mindig arra buzdított, hogy nem
szabad feladni a céljainkat, hinni és bízni kell abban, és türelmesnek
kell lenni, mert a végén csak sikerül megoldani a magunk elé
kitűzött feladatot, vagy feladatokat. Sajnos 2016-ban eltávozott az
10
örök nótafüttyös mezőkre, és már csak magamban morfondírozhatok
és nem tehetek fel kérdéseket neki a nevelésről.
Tudom, imádta szülővárosát Békést, de Érdet is megszerette akárcsak
hivatását a tanítást a nevelést, az egy örökzöld téma volt számára.
Higgadtan, nyugodtan, nagy türelemmel érvelt az elméleti
nevelés helyett a gyakorlati nevelés híve volt. Mindig figyelemmel
hallgattam, dr.Gulyás Sándor tanár urat és tudom magamról, hogy
idealista vagyok. A nevelés az ifjúság életében fontos tényező.
Sokat gondolkodtam és szerintem a nevelés paradoxona abban áll,
hogy miközben társadalmi szerepének megfelelően a hosszú távú
legalább 15-20 vagy 30 év múlva érvényes viszonyokra kellene felkészíteni
a fiatalokat, nem fejlődik eléggé gyorsan a nevelés ahhoz,
hogy a jövő életviszonyai között sikerrel helytálló egyéniségeket
alakíthasson ki. Az átalakulások világában a merev nevelésnek ez
a paradoxona csakis az emberek és nevelési szervezetek tehetetlenségének
legyőzésével oldható fel. Dr. Gulyás Sándor tanár úr,
lehetséges írna egy könyvet, és megpróbálna meggyőzni, hogy
elfog jönni az az idő, amikor az ifjú nemzedéket fel tudjuk készíteni
a jövőre, ha már egyszer azt a célt tűztük ki magunk elé. Az idő túlságosan
felgyorsult, de talán egyszer beérjük, reméljük.
Egykötetes költő
Érd Lenin utca 126-ban laktunk és mellettünk Jehoda János költő
és családja. Az Érdi Újság munkatársaként sokan ismerték. Emlékeimben
csendes halk szavú emberként ismertem. Beszélgetéseink
során az erdélyi írókról, költőkről mindig nagy tisztelettel és
elismeréssel beszélt. Barátjaként emlegette Bartis Ferencet, aki
Gyergyószárhegyen született akkor olvastam tőle Rácsok között
Romániában című könyvét. Lázár Druzsina gyergyószárhegyi székely
lófő családból származott, és ő volt Bethlen Gábor édesanyja.
Gyermekkorát Gyergyószárhegyen töltötte, édesanyjával és testvérével,
mivel Báthory Zsigmond a marosillyei birtokot elvette tőlük,
így Lázár Andráshoz, Druzsina bátyjához költöztek. Sajnos Bethlen
Gábor édesanyja is elhunyt, így Lázár András taníttatta. Nagyfejedelem
lett Bethlen Gáborból, Gyergyószárhegy levegője szelleme
is talán hozzájárult álmainak megvalósításához, hát ide valósi Bartis
Ferenc is veregetett vállon Jehoda János. Majd folytatta, nemrég
költözött Magyarországra, ha jól emlékszem 1984 óta él
Budapesten. A Vas utcában lakik örömmel fogad mindenkit, a földijeit
meg még nagyobb szeretettel. Bartis Ferenc a kisebbségi
sorba taszított magyarság jogaiért küzdött minden írásában. Versei
kemények, megfogalmazásait keserűség hatja át. Jehoda János
írásait is olvasva, sokszor érezni a bús komor érzéseket. Mindig érdeklődéssel
olvastam írásait az Érdi Újságban. Aztán ott voltam
1997 november 26-án a Számonkérés című könyvének a bemutatóján.
A könyv felelős kiadója Kéri Mihály volt, aki azóta megkapta
a Munkácsy Mihály-díjat. Kéri Mihály 1992-ben Érden megalakítja
az X-Art Egyesületet, 1995-től a Patak Csoport tagja,1996-ban
egyik alapítója a Magyar Festők Társaságának. A kötetben megjelent
versei mellett, olvashatjuk a következő sorokat is tőle: „Mindez
csak annak tudatában jut eszembe, hogy az én koromban – és
ebben mind a könyv elolvasása után is maradó jóakaróim, mind az
engem annak előtte és főleg utána lekezelően lefitymálóak bizonyára
egyetértenek – nem hiba, hanem bűn elsőkötetes költőnek
lenni. Mégis vállalom, mert az embernek, amihez köze volt és van
az életében vállalnia kell a felelősséget. Még akkor is, ha a bel- és
külvilággal folyó perlekedésben az Időt – egyben fővádlóját – tudja
csak mentőtanúként beidézni.” Az 1940-ben született költő, megmaradt
első és egykötetes költőnek, láttam az „Árlevonult hínárszemű
ifjúkor: először a világot, /később Magyarországot, majd már
csak önmagát/akarta megváltani.” Aztán fogta magát íróasztalán
hagyta a fehérlapot, mellé tette a tollat mindez 1998-ban történt és
csend lett és ebben a nagy csendben olvasom az Üzenet Sziszifusztól
című költeményét „Ember, ha azt hiszed szenvedek Te tévedsz
/hátamon a napfolt szeplő-kiütéseivel /fel-fel /nem
hegycsúcsig a Napig görgetem a sziklát /melyet emberarcúvá
vések simogatok addig /kit nem elcsorgat táplál verítéke /az enyészettől
megkülönböztetik!/”
Jehoda János elment csendben 1998-ban, de a Kortárs
2019.10.számának az 54. oldalán olvasom a következő sorokat:
„Eőry Emil Sziszifuszát tehát (ez volt első jelentős, vörös márványba
faragott kisplasztikájának sorsszerű címe 1972-ben) az
enyészettől megkülönböztetik (Jehoda János) tettei és művei”. Novotny
Tihamér írta e sorokat a Kortársba írásának címe: Eőry Emil
létének keresztje. Eltelt néhány év és bár egy kötetes, Jehoda
János de sorai nem feledhetők, a Kortárs elismeri a kortárst. Mi érdiek
sem feledhetjük az Érdi kergető című versét: Elszökött a Benta
patak /keressük meg hova szaladt/felkúszott a Fácánosba? /legurult
az Óvárosba? /éjjel talán fénytipegve /lecsordogált Érdligetre? /kövek
között elkallódva /eltévedt tán Parkvárosban? /fussunk fussunk érjük utol
/hozzad vissza, hogyha tudod /másszál fel a Minaretre /nézzél le a hótengerre
/nyisd ki szemed, nyisd ki nagyon /hát el se szökött, csak befagyott!”
Olvasva a verset, Óvárost ír, ez igazolja szereti Érdet, akárcsak Ábel András, ő
is mindig kijavított, ha Ófalut mondtam. Jehoda János érdi költő, érdi érzelmekkel,
érdi emlékekkel ránk hagyott sorai mind-mind ezt bizonyítja.
Csuka Zoltánra szeptemberben emlékezni kell
Zichyfalvára 1783-ban, 123 német családot telepítettek. A falu nevét gróf Zichy Ferenc udvari kamarai tanácsos tiszteletére kapta. Zichyfalva, falu és község Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bánsági körzetben. 1901. szeptember 22-én Zichyfalván született Csuka Zoltán, költő, szerkesztő, műfordító, irodalomtörténész. 1933-tól Érdligeten él és dolgozik és itt Érden alussza örök álmát is. József Attila díjat kap 1965-ben. A Jugoszláv PEN Club díját és az Aranykoszorúval ékesített jugoszláv zászlórend díjat is 1969-ben, valamint a Szocialista Magyarországért Érdemrend díjat 1976-ban majd a Nemzetközi műfordítói életműdíjra 1977-ben tartják méltónak azok, akik figyelemmel kísérik munkásságát. Csuka Zoltán Érd város első díszpolgára, 1981-ben ismerik el ezzel a kitüntető címmel, mely a város legnagyobb elismerése. 1920-ban Pécset Versek címmel és ugyanebben az évben Mese az Orgonakirályfiról és egyéb mesék címmel jelennek meg művei. Illyés Gyula a Nyugat 1932. 3. számában Csuka Zoltán : Mindent legyűrő fiatalság című kötetéről a következőket írja: „Portré, előszó, nem mindennapi terjedelem, – minden arra mutat, hogy könyvét a szerző reprezentáns műnek szánta. Csuka Zoltán, a harmincadik év körül jár, túl van tehát a kísérletezések korán, könyvét a költői pályafutás szempontjából olyannak kell tekintenünk, mely bemutatkozás ugyan, de egyszersmind egy periódus, egy költői állásfoglalás végleges eredménye is. A versek, ha nem is keletkezésük pontos dátumával, de születésükbe a vajudást és fogantatást is beleszámítva körülbelül egy évtizedet ölelnek fel. Mindez a tendencia, formai és tartalmi újítói törekvés, amely Közép-európában az utóbbi tízesztendőben lezajlott, pacifizmus, neohumanizmus, kollektivizmus, szabad aszszociáció, szimultanizmus, Csuka Zoltán lírájában minden elvonul előttünk, kivéve a legutolsó mozzanatot, mikor mindezeket a színes díszleteket, külsőségeket szépen elfújta a szél, nem hagyva mást hátra, mint értékes tanulságot s megjelent végre a meztelen költészet, ha dideregve is, de saját formájában.” 6 Illyés Gyula írja egy évtized van már Csuka Zoltán mögött, csak éppen azt nem említi meg tizenkét sorsalakító esztendőt töltött a Vajdaságban, megtanulta a délszláv népek nyelvét, lapokat folyóiratokat indított és szerkesztett. Szenteleky Kornéllal a magyar irodalom megteremtése, összefogása, kévébe kötése és talpra állítása történt, meg a Vajdaságban és Csuka Zoltán ebben részt vett és már akkor elkezdi a fordításokat mert hiszi, ha a nemzetek megismerik egymás kultúráját jobban megfogják érteni egymást. Jókai Mór 1860-ban, akadémiai székfoglalójában a nemzetiségi kérdés fontosságát hangsúlyozza. Talán azért is mert az 1848- 1849-es szabadságharcban a nem magyar nemzeti mozgalmak részvételével tisztában volt. Csuka Zoltán érezte mennyire fontos minden nemzet számára a saját kultúrája, hagyománya. Követte és folytatta Széchenyi nemzetiségi szemléletét vagyis, hogy a vele egy földön élő más nemzetiségeknek is megvannak a maguk tiszteletreméltó jogai. „Amit magadnak nem kívánsz, mással ne cselekedd” ez az evangéliumi elv lengi át Széchenyi nemzetiségi fölfogását. Csuka Zoltán társ szerkesztője az 1932-ben megjelenő Kalangya című folyóiratnak amelynek jelszava „Gyűjtsd a termést kalangyába!” vagyis minden értéket összeakartak gyűjteni. A jugoszláviai magyar irodalom minden olyan alkotását, amely egy irodalmi szemlébe illik és kívánkozik, a Kalangya szeretettel próbálta összegyűjteni és bemutatni. A Kalangya szerkesztői kötelességüknek tartották továbbá, hogy művészi átültetésekben bemutassák a jugoszláv irodalom kiváló értékeit. A Láthatár 1933. októberében indul szerkesztését mindvégig Csuka Zoltán, a jeles költő és a jugoszláv irodalom kiváló magyar tolmácsolója látta el. A folyóirat, mint „az összes magyar nyelvterület irodalmi életének a figyelője" a két világháború közötti időben a legtöbbet foglalkozott a határainkon kívüli magyar irodalommal és szellemi élettel. A Láthatár részletes programját Csuka Zoltán az 1933. évi 1.számban az alábbiakban határozta meg 1.) Törzsmagyar irodalom és művészet, középpontjával Budapest. 2.) A magyar városok (Debrecen, Szeged, Pécs), az úgynevezett vidéki magyar irodalom. 3.) Erdély irodalmának ismertetése. 4.) Délmagyarországi irodalom és művészet. 5.) Szlovenszkói magyar irodalom és művészet. 6.) Irodalmi élet a szórványokban (Amerika stb.) 7.) Jugoszláv, román és csehszlovák irodalom és művészet. A folyóirat a megadott programnál többet adott. Szépirodalmi része nem nagyon jelentős ugyan, de a programon kívül igen sok publikációt szentelt a határon kívül élő magyarság minden kulturális megnyilvánulásának (iskolázás, könyvkiadás, zene stb.) A délszláv, csehszlovák és román irodalomból és irodalomról ebben a folyóiratban jelent meg a legtöbb közlemény és ez sajátos profilt adott a folyóiratnak. A magyarországi makedonisztika kezdetekben nagyrészt két személy munkásságára épül, Paszkál Gilevszki és Csuka Zoltán eszszéire, verseire és fordításaira. Harmat Béla írja: „Mégis, ha Érdligeten, a Sárd utca 35. számú házban, az ott lévő Jószomszédság Könyvtárában járunk, jusson eszünkbe, hogy itt van a délszláv népek irodalmának bölcsője, amely a szellemi hovatartozás zarándokhelye.” Czine Mihály szerint: „A költő Csuka Zoltán azonban nehezebben találta meg itthon a hangját és a helyét… mikor hazatelepül az avantgárd már múltnak számít, a magyar irodalom már a hagyományokhoz visszakanyarodva, a realizmus útján keresi a modernség és a magyarság egységét.” Csuka Zoltánról Páll Sándor a következőket írja: „Míg a déli végeken munkásságát első sorban magának a magyar kisebbségnek szenteli, Magyarországon a két nép kapcsolatainak felfedezését, egymásra való utalását és megismerését tűzte ki célul.” Ezt sikeresen végezte és ezt az általa teremtett értéket sokkalta jobban kellene értékelnünk és megbecsülnünk. Lehet nem jól emlékszem, de annak idején az Érdi Napok azért a szeptemberi hónapra lettek tervezve, mert ekkor született Csuka Zoltán. Bertha Bulcsu mikor Csuka Zoltánnál jár többek között a következőket írja: „A kerítés és a ház között egy Borsos Miklós-szobor áll 1941-ből. Nőalak mészkőből. Harminc éve mossa az eső, szívja a nap.Az arc jellege már elhalványult.” Most ha kimegyünk a költő, műfordító, szerkesztő sírjához ez a Borsos Miklós-szobor őrzi álmát, a szobor arca még jobban elhalványult. Sokszor jártam sírjánál és házában is, személyesen nem találkoztam vele, 1976-ban Hites sorok a gyermekhez című versét olvastam a Genius – Új Genius 1924 – 1925 antológiában, melyet Franyó Zoltán szerkesztett és az antológia összeállításában, valamint a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Kovács János és 1975-ben Bukarestben a Kriterion Könyvkiadónál jelent meg a könyv. Aradon a Ioan Slavici könyvesboltban 1976 január 20-án volt a könyv bemutatója, ahol ott voltam és Ficzay Dénes tanáromnak köszönhetően nemcsak Franyó Zoltán hanem Kovács János is dedikálta könyvemet. Érden ismertem meg Kovács Johanna képzőművészt, akinek első egyéni kiállítása 1972-ben Bukarestben volt, az ő édesapja dedikálta Aradon az antológiát amelyben olvastam Csuka Zoltán versét. Verseit, esszéit, publicisztikáját és számos műfordításait olvasva szerintem az európai kultúra a vérében volt. Pontosan ismerte a szavak, mondatok értékét és fontosnak tartotta a barátságot ezért is munkálkodott a népek barátságának elmélyítésén egész életében. A műfordítások mellett A szentendrei rebellis című könyvével is a magyar és a szerb nép barátságot próbálja erősíteni mikor Jakov Ignjatovic a szerb realista regény megteremtőjének életéről ír aki Szentendrén született és 1848-ban a magyarok ügye mellé állt. Kemény G. Gábor írja Csuka Zoltánról: „Hiszen ő kisebbségi és nemzetiségi kérdéseink, a szomszéd népi magyarságot és a világ magyarságát átfogó modern kisebbségi munkánk, századunk ez irányú kultúrmunkájának egyik nagy jelentőségű gondozója, közírója és szerkesztője.” Csuka Zoltán nyilatkozta Bertha Bulcsunak 1971-ben: Nem szerethetem a népe mert igazán, ha a szomszédos népeket nem szeretem. Ez nemcsak a mi kötelességünk, hanem kölcsönös kötelesség. Ez a véleményem, emellett ki tartok.” Szeptember van és emlékezem Csuka Zoltánra.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
